Sony: a PlayStation 3 utódát mutatják be február 20-án?

1. Oldal

A Sony „See the Future” üzenettel invitálja a sajtót február 20-ára New Yorkba és egy kedvcsináló videóval, ami a PlayStation játékkonzolra utaló szimbólumokat használva sejteti a rendezvény témáját.
Azt, hogy a február 20-ai rendezvény a Sony PlayStation 3 játékkonzol utódjáról szól majd a mindig jól értesült Wall Street Journal egy cikke is erősítheti. A cikk az ügyet ismerő személyek elmondására hivatkozva közli, hogy a Sony az év vége felé tervezi forgalomba hozni az új konzolt, éppúgy ahogy a nagy versenytárs Microsoft is.

PlayStation_4.jpg
A játékkonzolok és a hozzájuk eladott videojátékok piaca leült az utóbbi időkben, és a hagyományos játékgépek nehéz helyzetét jelzi, hogy a tavaly november óta kapható Nintendo Wii U és a Sony PS Vita eladása is elmarad a várakozásoktól. Ennek oka, hogy videojátékokat már nemcsak dedikált játékgépeken és személyi számítógépeken, de internetre csatlakozó készülékek sokaságán, így okostelefonokon, táblagépeken és okos TV-ken is lehet játszani.

A Sony új konzoljáról egy ideje már keringenek híresztelések, de a nevét illetően még csak találgat a szakma. Az eddigi számozást követő PlayStation 4 (PS4) név állítólag azért nem valószínű, mert a 4 japánul kiejtve úgy hangzik, mint az angol „death”, azaz halál. Viszont a belsőleg állítólag használt Orbis kódnév kiegészülve a Sony kézi játékkonzol nevével az a latinra hajazó Orbis Vita nevet adná, aminek jelentése az élet körforgása.

Az biztosnak tűnik viszont, hogy sokkal több közösségi játéklehetőséget építenek az új gépbe, és a hardver erősítése mellett a Sony állítólag nagyobb figyelmet szentelt annak, hogy a felhasználók – akár négyen is egyszerre – miként játszanak vele. A PS3-ban alkalmazott Cell processzor helyett az utódban híresztelések szerint nyolcmagos (4x kétmagos) AMD64 Bulldozer CPU, 8GB RAM és ugyancsak AMD grafikus kártya (2,2GB video memóriával) valamint egy 160GB HDD működik majd. Ez esetleg kérdésessé teheti a korábbi játékokkal való kompatibilitást. Az új konzolban is megmarad az optikai (Blu-ray) lemezmeghajtó, de csak azért, hogy az internet infrastruktúrával nem jól ellátott régiókban is használhassák azt. Tisztán spekuláció, de logikus lenne, hogy az új gép már támogassa a 4K felbontású filmeket és talán játékokat is.

A Sony tavaly megvásárolta a felhő alapú internetes játékokat elérhetővé tevő Gaikai Inc. céget. Ennek technológiája arra alapul, hogy a vizuálisan kifinomult játékok adatközpontokban futnak és az egyszerű webes böngészőt használó játékosok csak a képek bitfolyamait kapják meg az interneten keresztül. Számítani lehet rá, hogy ez a játékszolgáltatás is beépül az új konzolba, ami elődjéhez hasonlóan más online tartalomszolgáltatások elérését is lehetővé teszi, mivel nem egyszerű játékgépként, de a teljes otthoni szórakoztatás eszközként funkcionál.

Egyesek azt is tudni vélik, hogy az év végi vásárlási szezonra már kapható PlayStation utód ára valahol 400-500 euro (kb. 117.000 – 146.000 Ft) között lesz.

HTMLON
HTMLOFF

Kapcsolódó linkek:

PlayStation 3: túl a 70 milliomodik eladott konzolon
PlayStation 3: jönnek az új kisebb és könnyebb konzolverziók
Sony: itt a PlayStation Plus előfizetés
Kiszivárgott információk a 2013-ban megjelenő Xbox 720-ról
Sony: indul a magyar PlayStation Store

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .