PlayStation 3: túl a 70 milliomodik eladott konzolon

1. Oldal

A Sony Computer Entertainment bejelentése szerint 2006. novemberi megjelenése óta már 70 millió PlayStation 3 (PS3) konzol kelt el és 15 millió PlayStation Move vezérlőt értékesítettek világszerte.
PS3_200px.JPGA PlayStation 3 2006. novemberi megjelenése óta folyamatos megújulással igyekszik még több élményt nyújtani használói számára. A 2012 szeptemberében bemutatott új PS3 modell hardverét tekintve teljesen megújult, bővült merevlemez kapacitása, tömege az első 60 GB-os PS3-hoz képest a felével, az azt 2009-ben váltó PS3 Slim-hez képest pedig 20-25%-kal lett könnyebb.

A konzol mellett a Sony Computer Entertainment elindította PlayStation Network szolgáltatását is, amely ma már 59 országban és régióban működik és közel 170.000 letölthető digitális tartalmat köztük 57.000 játékot tesz elérhetővé a PS3 tulajdonosok számára. Októberben a PlayStation Store új dizájnt kapott, gazdagodott kezelőfelülete, az átalakított keresőfunkciónak köszönhetően pedig még egyszerűbben lehet böngészni a több ezer digitális tartalom között. A megújult digitális áruház Európában valamint Észak- és Latin Amerikában már elérhető.

A 2012 júliusa óta a PlayStation Store-ban megvásárolható PlayStation Plus előfizetéssel a felhasználók ingyenes játékokhoz, frissítésekhez, demókhoz férhetnek hozzá, jelentős kedvezményeket kaphatnak bizonyos játékok árából és az összes kényelmi szolgáltatást élvezhetik.

2010 szeptemberében mutatkozott be a PlayStation Move mozgásvezérlő, amivel intuitívebbé vált az ennek használatát támogató mára már több mint 400 játék. Az idén novemberben világszerte megjelenő Wonderbook periféria pedig a történetmesélést és a játék élményét emeli teljesen új szintre. A PlayStation Eye kamerát használva a Wonderbook izgalmas új helyeken teremt kiterjesztett valóságot, miközben a játékosokat új világokba viszi el lehetővé téve számukra, hogy dőléssel vagy forgással beavatkozzanak a történésekbe, vagy egyszerűen lapozzanak.

A PS3 hatalmas támogatást kapott külsős játékfejlesztőktől és kiadóktól így a hozzá készült szoftvercímek száma mostanra már elérte a 3.590-et, amiből már több mint 595 millió példányt adtak el.

A Sony Computer Entertainment folyamatosan azon dolgozik, hogy olyan új digitális élményt nyújtson a felhasználók számára, amire csak a PlayStation képes.

Kapcsolódó linkek:

PlayStation 3: jönnek az új kisebb és könnyebb konzolverziók
Sony: itt a PlayStation Plus előfizetés
Sony: indul a magyar PlayStation Store
PlayStation 3: új firmware javított Blu-ray 3D támogatással
PlayStation 3: új energiatakarékosabb modell Japánban
Az újrainduló PlayStation Network jelszóváltást igényel
PlayStation 3: kész a Blu-ray 3D firmware frissítés
PlayStation 3: új modellek, szolgáltatások, játékok és 3D
PlayStation: videoletöltés már Európában is
Sony: szeptemberben jön a PlayStation 3 Slim
Kevesebb PlayStation 3, óvatosabb kereskedők

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .