Szemüveg nélküli 3D vetítéstechnológia fejlesztés Koreából

1. Oldal

A dél-koreai kutatók azt állítják, hogy új technikájuknak köszönhetően jól haladnak az egyetlen projektorral elölről vetített, szemüveg nélkül nézhető 3D képmegjelenítés létrehozásával, amit mozikban lehetne használni.


Jelenleg még a legkorszerűbb digitális 3D mozik is csak úgy tudják előállítani a mélység illúzióját keltő sztereoszkópikus képet, hogy a nézőknek többnyire kényelmetlenséget okozó szemüveget kell viselniük. A Szöuli Nemzeti Egyetem kutatócsapatának viszont az Optics Express szakfolyóiratban nyilvánosságra hozott megállapításai szerint sikerült megvalósítható módszert kidolgozniuk egy szemüveg nélküli 3D képmegjelenítő technológiához frontvetítővel a jövő filmszínházai számára.

A síkpaneles képernyőgyártók által a szemüveg nélküli azaz autosztereoszkóp 3D kép előállítására használt egyik technika az úgynevezett „parallaxis gát”. Ez tartalmaz egy a kép forrása előtti akadályt, amely egy reluxa redőny lamelláihoz hasonlatos. Ezek a „lamellák” olyan szögben állnak, hogy a képernyő pixeleinek egy része átvilágít rajtuk a néző egyik szeme irányába, a pixelek egy másik részének fénye pedig a másik szembe jut, átfedés nélkül. Ez azonban csak akkor eredményez 3D képet, ha a néző egy adott ponton ül, vagy a rendszertől függően több megfelelő pont valamelyikében.

A dél-koreai kutatócsapat lényegében ezt a technikát utánozza, úgy adaptálva azt, hogy sokkal szélesebb, egy egész mozi nézőtere számára megfelelő nézési szöget érjenek el. Ráadásul megoldásukban egy projektorral vetítik meg a vásznat méghozzá elölről, ahogy az a mozikban megszokott.

szemuveg-nelkuli_3D_vetítes.jpg
Rendszerükben, a reluxa „lamelláinak” azaz a parallaxis gát kitakarását polarizátorok használatával érik el, amelyek meggátolják, hogy a fény a vetítővászon bizonyos részeiről visszaverődve a nézők szemébe jusson. A fény szükséges részeinek blokkolásához a kutatók a vetítővásznat egy speciális bevonattal, úgynevezett negyedhullámú gát filmmel látják el. Ez a film a vászonra vetülő majd onnan visszaverődő fény polarizációs állapotát megváltoztatja, így az már nem jut át a parallaxis gát polarizátorokon.

A kutatók kísérletileg is igazolták, hogy módszerük eredményesen használható két típusú szemüveg nélküli 3D képmegjelenítővel is. Az egyik a fent leírt parallaxis gát, amely a vetítővászon elé helyezett optikai eszközzel teszi lehetővé, hogy a nézők szemei eltérő képet láthassanak, a másik vetítési módszer sok apró lencséből vagy lyukakból álló kétdimenziós rácsot használva állítja elő a 3D képet.

Következő lépésként a kutatócsapat reméli, hogy finomíthatja a módszert, és azt más egyprojektoros, frontvetítéses 3D képmegjelenítő technológiákra is alkalmazhatja majd olyan technológiákat felhasználva, mint a passzív polarizációaktivált lencsetömbök és a lentikuláris lencsék.

Bár a kísérleti eredmények ígéretesek, de több év is eltelhet még, amíg ez a technológia hatékonyan használható lesz a mozikban vagy akár a házi-mozikban.

Kapcsolódó linkek:

Új metódus a több pontból nézhető 3D kép előállítására
Díjnyertes az AUO szemüveg nélküli 2D/3D TV képernyője
Sony: új prototípus szemüveg nélküli 3D TV
IFA 2011: jön a Toshiba szemüveg nélküli 3D TV-je Európába
LG szemüveg nélküli 3D képernyő szemkövető technológiával
Apple: szemüveg nélkül látható 3D kép több néző számára
Szemüveg nélküli 3D kép prizmamintázatú vetítővászonról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .