Apple: Airplay 2 és HomeKit támogatás egy sor új TV-ben

Vezető TV gyártók készülékei kapnak Apple Airplay 2 és HomeKit támogatást, és válnak vezérelhetővé a Siri beszédfelismerő asszisztenssel és iPhone készülékkel.


A Samsung jelentette be először, hogy egyes 2018-as és 2019-es TV-ibe beépíti az Airplay 2 protokoll támogatását és egyedüliként konkurensei közül egy iTunes alkalmazást is. Később az LG, a Sony és a csak az amerikai piacon aktív Vizio is bejelentette, hogy készülékeik Airplay 2 és HomeKit kompatibilisek lesznek – az utóbbit a Samsung készülékek nem támogatják majd.

Mindez összefügghet azzal, hogy az Apple saját szolgáltatásával fontos szereplője kíván lenni a streaming tartalomterjesztésnek és igyekszik ehhez minél több TV-t kompatibilissé tenni.

Az Apple szerint: „AirPlay 2 képes TV-k. Ez okos. Vezető tévégyártók építik be az AirPlay 2-t közvetlenül a TV-ikbe, így most már könnyen osztható meg vagy tükrözhető szinte bármi iOS eszközünkről vagy Mac számítógépről közvetlenül az AirPlay 2 képes okos TV-n. Zene is lejátszható a TV-n szinkronban más az otthonunkban lévő AirPlay 2 kompatibilis hangszórókkal. Az AirPlay 2 és HomeKit segítségével az iPhone-on a Siri-t használva videó küldhető a TV-re. Még jobb, megkérhető Siri, hogy egy bizonyos műsort játsszon le egy adott szobában.”

Vagyis az iPhone Siri beszédfelismerő asszisztensnek például a „Hey Siri, play Game of Thrones on my living room TV” utasítást kiadva az adott tévészéria lejátszása kezdeményezhető. Az AirPlay 2-n át a TV-re küldött tartalom egy iTunes film is lehet akár 4K Dolby Vision minőségben. Mindez tehát az AirPlay 2 és HomeKit révén lehetséges.

A Siri-t hasonlóan meg lehet kérni, hogy játsszon le egy zeneszámot az Apple Music-ról egy Airplay 2 kompatibilis hangszórón. Most először azonban mindez videó streaming szolgáltatásokkal és TV-vel is lehetséges. Ez  egyelőre még az Apple TV-n nem működik.

A TV-k Airplay 2-vel többszobás zenei rendszer részei is lehetnek. Az Apple TV doboz képes vezeték-nélkül hangot kiadni Airplay kompatibilis hangszórókhoz, de ez a funkció még nem támogatott a most bejelentett TV-ken.

„Használja a mindig Önnél lévő távirányítót – iPhone-ját. Kényelmes beépített kezelők jelennek meg alkalmazásokban, a zárolt képernyőn (Lock screen) és a vezérlőközpontban (Control Center). Így könnyedén kapcsolhat lejátszást, pillanat megállást, gyors előre- és visszatekerést, továbbá állíthatja be a hangerőt a TV-n.”

Az Airplay 2 kompatibilis TV-k tehát az iPhone zárolt képernyőjéről és vezérlőközpontjából is vezérelhetőek. Ez már az Apple TV esetében is lehetséges, és feltételezhető, hogy a videotartalmakra korlátozódik.

Az Airplay 2 kész TV-k vezérelhetőek az iOS eszközökön és HomePod hangszórókon lévő Siri-vel is, de az Apple hangsúlyozza, hogy néhány Siri szolgáltatáshoz HomeKit szükséges.

Az Apple HomeKit lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy TV-jük csatlakoztatott otthonuk része legyen. Létrehozható például „Movie Night” elnevezéssel egy vezérlési jelenet, amely egyetlen Siri paranccsal bekapcsolja a TV-t és leszabályozza a világítást. Ehhez persze a többi eszköznek is HomeKit támogatásúnak kell lennie.

Az Apple által közzétett lista tartalmazza az Airplay 2 kompatibilis TV-ket, de még nincs hivatalos lista a HomeKit kompatibilis TV-kről, bár valószínű, hogy azok a listában szereplő modellek, a Samsung készülékeit kivéve.

Érdekesség, hogy LG és Sony TV-k tulajdonosai máris petícióban követelik, hogy a 2016–2018. között gyártott készülékeik is megkapják az AirPlay 2 és HomeKit támogatást.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..