Pioneer PDP-436RXE plazma TV: majdnem, mint egy képcsöves

Külső, csatlakoztatás, kezelés, beüzemelés




A PDP-436RXE a Pioneer „legkisebb” plazma TV-je, benne az a 6. generációs PUREBLACK panel és a PURE Drive 2 HD jelfeldolgozás, melyekért a modellcsalád nagyobb tagja kiérdemelte az EISA díjat.

Mikor tavaly a Pioneer bemutatta a sajtónak új, 6. generációs panellel épített plazma TV-it, és saját szememmel láthattam annak képét, már akkor azt gondoltam, hogy az majdnem olyan, mint egy képcsöves (CRT) készüléké. S ez dicséret, mert bár sokan ma már lenézik a jó öreg, de behemót CRT TV-ket, még mindig ezek képminősége a legtökéletesebb. A PDP-436RXE hosszú távú tesztje csak megerősítette véleményemet.

Külső

pdp436rxe.jpg
A képernyőt övező fényes fekete keret, benne az egy szem kerek ki/bekapcsoló gomb, valamint a szemből szinte nem is látható matt alumínium perem mind azt tanúsítják, hogy ebben a készülékben hivalkodás nélkül minden a lényeget, a funkciót szolgálja. A képernyő alatt a keret felületével azonos, lefelé szélesített rész takarja a hangszórókat, közepén pedig egy rejtekajtó mögött az előlapi csatlakozókat és néhány kezelőgombot találunk. Ez a külső annyira egyszerű, elegáns, hogy tényleg bármely szobabelsőbe feltűnés nélkül illeszkedik. A PDP-436RXE-hez opcionálisan kell megvásárolni az állványt vagy falra szereléshez szükséges konzolt. Én a képen is látható stabil, asztali állványt használtam.

Csatlakoztatás

pdp436rxe_hatlap_600px.jpg
A készülék hátlapján három SCART csatlakozó található, ezek közül az INPUT 2 megjelölésű nem fogad RGB jelet és választanunk kell, hogy ezt vagy a komponens (Y, Pb, Pr) bemenetet használjuk. Az INPUT 3 megjelölésű SCART esetén is ugyanez a helyzet, mert ez a HDMI bemenettel osztozik funkciójában. Választhatóan az INPUT 2/3 SCART-on keresztül i/o AV Link funkció is megvalósítható, ami tökéletesen tanította meg DVD rekordert a behangolt és elnevezett TV programokra. A komponens és HDMI csatlakozók természetesen kezelik a nagyfelbontású (720p, 1080i) videojel formátumokat is, így a kellő panelfelbontás miatt a készülék HD-ready. Ugyanakkor kicsit kényelmetlen, hogy e két utóbbihoz nem tartozik külön analóg audió bemenet, azt a velük funkcióban osztozó SCART-okon keresztül kell csatlakoztatni a készülékbe (a HDMI persze digitális LPCM audiót is fogad). A hátlapon van még egy sztereó hangkimenet, az előlapi rejtekajtó mögött pedig találunk még egy AV és S-Video bemenetet, s ezzel kész is, mert erre a spártai modellre nem tettek PC bemenetet (pedig jó lett volna). A digitális TV adások vételére is alkalmas PDP-436SXE2952-n a fentieken kívül van egy antennacsatlakozó pár a DVB-T tunerhez, egy kártyahely a csak kártyával fogható kódolt adások vételéhez, és egy optikai digitális audió kimenet.

pdp436rxe_tavkez.jpg


Kezelés, beüzemelés


A Pioneer plazma TV-k menüje sajnos csak idegen nyelveken kommunikál, ami nyilván a kisebb magyarországi piac miatt van így, de azért számos konkurens gyártó meg tudják oldani ezt a nem túl összetett problémát. Amúgy a tesztelt készülék menüjének használata, a beüzemelés és a nekem tetsző kép beállítása különösebb nehézséget nem okozott. A menürendszer felépítése alapvetően logikus, egyedül a teljesítményfelvételt és persze ezzel a kép világosságát is befolyásoló „Power Control” képparaméterektől független beállítását tartom szerencsétlennek. Ennél a készüléknél is zavaró egy kicsit, hogy a képbeállítások hatásának megítélését némileg akadályozza a képen elég nagy felületet kitakaró menü.



A mellékelt igen egyszerű távirányító gombjainak mérete és a feliratai olvashatósága szerintem tökéletes, tényleg könnyű használni. A méretes és csak a TV-t kezelő – tehát más készülékhez szükséges gombokat nem tartalmazó – távirányító üresen maradt felületére azonban igazán tehettek volna még egy-két olyan hasznos funkciót aktivizáló gombot, mint a „vissza az előző programhoz”, vagy gyorsválasztás az ötféle alap képbeállításból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..