Panasonic és Sony OLED TV-k 2014-re?

1. Oldal

A Sony illetékes alelnökének nyilatkozata szerint a cége és a Panasonic közös OLED panelfejlesztési együttműködése „zökkenőmentesen halad és a két cég 2014 márciusa után kínálhat OLED termékeket”.

OLED_150px.jpgA Bloomber Businessweek beszámolója szerint a Sony otthoni szórakoztató termékekért felelős alelnöke Imamura Masashi többek között a TV gyártás várható ez év végi nem túl rózsás kilátásairól, a cég által 17,5-ről 15,5 millióra visszavágott évi TV eladási célról, és a szigetvita miatti a japán termékek eladásait negatívan érintő kínai helyzetről beszélt riportereknek.

A Sony és a Panasonic még júniusban jelentették be a TV-k és nagyméretű képernyők OLED paneljeinek és moduljainak közös technológiai fejlesztéséről valamint ezek tömeggyártásának lehetséges együttműködéséről szóló megállapodásukat. Az eddig versenytárs két nagy japán elektronikai vállalt első ízben kerülnek partneri kapcsolatba.

Imamura elmondta, hogy az együttműködés zökkenőmentesen halad és a két cég 2014 márciusa után kínálhat OLED termékeket, ami azt jelenti, hogy az OLED panelek tömegtermelése a terveknek megfelelően 2013 végén indulhat.

Addig is a Sony várhatóan folytatja a jövőben már kisebb modellválasztékú, LED LCD TV-k eladását és mind jobban koncentrál a nagyobb képernyőjű 4K TV-kre.

Kapcsolódó linkek:

OLED vagy inkább 4K TV?
Sony KD-84X9005: 213 centis QFHD (4K) TV az IFA 2012-n
OLED TV panelt gyártani 8-10-szer drágább az LCD-nél
Sony, Panasonic OLED partnerség: cél a 2013-as tömeggyártás
Sony Panasonic tárgyalás OLED TV együttműködésről
Panasonic: döntés jelentős OLED TV beruházásról
Két Sony OLED monitor professzionális célra
Sony: az első OLED TV decemberben kerül piacra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .