Samsung: új védjegyek a 2021-es TV-khez

Az elmúlt hetekben a Samsung új védjegyek sorát jegyeztette be TV-khez, melyekből következtethetünk a márka 2021-es TV kínálatára is.


Elsőként a német technológiai híroldal a 4KFilme számolt be róla, hogy a Samsung bejegyeztette a „QLED+” és a „QLED Z” márkavédjegyeket majd később a FlatPanels HD híre megerősítette, hogy ugyancsak exkluzív jogot szerzett a cég a „QLED Neo” a „QLED Platinum”, a „Samsung QNED”, a „Samsung MicroLED” és a „Quantum Matrix” elnevezések használatára.

A Samsung jellemzően ilyentájt jegyezteti be a TV-ivel kapcsolatos márkajelzéseket. Tavaly például ekkor lettek ismertek  az olyan Samsung védjegyek, mint a „Dual LED”, a „Zero Bezel” és az „Infinity Screen”, amelyek jelentéséről persze akkor még csak találgatni lehetett. Azán két hónappal később a CES 2020 kiállításon már ott volt a világ első keret-nélküli TV-je, és kiderült az is, mit takar a „Dual LED” elnevezésű technológia.

Most is csak spekulálhatunk arról, hogy mit is szándékozik kifejezni a Samsung az új védjegyekkel. Az új vagy megújuló „QLED Neo”, a drága nemesfémre emlékeztető „QLED Platinum”, a valami pluszt ígérő „QLED+” illetve az ABC utolsó betűjével talán a teljességet kifejező „QLED Z” valami az eddigi QLED TV-nél jobbra, azon túlmutatóra utal. Jó esély van rá, hogy ezeknek vagy ezek valamelyikének köze lehet az új MiniLED TV-khez, melyek 2021-ben már megjelennek a Samsung kínálatában is, és esetleg ezek háttérvilágítására használják majd a „Quantum Matrix” elnevezést.

Még izgalmasabb lenne, ha a Samsung Electronics már jövőre kínálna TV-ket QD-OLED panelekkel, melyek gyártását jövőre kezdi a Samsung Display,

Az viszont biztosnak tűnik, hogy a „Samsung QNED” a QNED display technológiát jelzi, mely a QD-OLED speciális változataként kvantum nano(rúd) LED-ekkel világítja meg a QD színátalakítókat.

Az sem kérdés, hogy a „Samsung MicroLED” a márka mikro LED TV-ihez kötődik, melyeket jövőre talán tényleg piacra dobnak majd bár még bizonyosan nagyon drágák lesznek.

Egy további védjegyként a Samsung bejegyeztette a „Wireless Rear Speaker Compatible”, azaz „Vezeték-nélküli hátsó hangsugárzó kompatibilis” megnevezést, amit nyilván olyan TV-kre használnak majd, amelyekhez valamilyen rádiófrekvenciás kapcsolaton át további hátsó hangsugárzók csatlakoztathatóak majd.

Már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, mire is használja majd ezeket a védjegyeket a Samsung, mely várhatóan a januári virtuális CES 2021-en fogja bejelenteni jövő évi TV-it.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .