Panasonic: 94 centis (37 inch) OLED TV három éven belül?

1. Oldal

Japánban megjelent sajtójelentés szerint a Panasonic jól halad szerves a fénykibocsátó diódás, azaz OLED panelek üzleti célú fejlesztésével, és azt tervezi, hogy 94 centis képátlójú OLED képernyője három éven belül kapható lesz.
Az már korábban is ismert volt, hogy Panasonic a Toshiba-val együttműködve fejleszti az OLED technológiát, és például jelentős eredményt sikerült elérnie az OLED panelek élettartamának növelése terén. Most azonban először érkezett hír azzal kapcsolatban, hogy a Panasonic milyen elképzeléseket tart megvalósíthatónak a nagyobb képméretű OLED panelek lehetséges tömeggyártásáról.

OLED.jpg
A Sankei Shimbun beszámolója szerint az OLED paneleket egy új gyártósoron fogják előállítani, amit a Panasonic és a Hitachi közös tulajdonában lévő vegyesvállalat, az IPS Alpha üzemében állítanak majd fel.

A hírre reagálva a Panasonic igyekezett lehűteni a kedélyeket, s úgy nyilatkozott, hogy bár valóban dolgoznak az OLED technológián, de egyelőre nincs terv a gyártás elindítására. Az azonban valószínű, hogy a Panasonic sem akar lemaradni, a már nagyméretű OLED paneljeik megjelenését hivatalosan 2009-2010-re bejelentő Sony és Samsung mögött.

Kapcsolódó linkek:

Az első kapható OLED TV élettartama kérdéses
A Samsung SDI és az LG Display OLED tervei
Sony: jelentős összeg OLED paneltechnológiára
OLED: új technológiai megoldással megduplázott élettartam
LCD panelüzlet a Hitachi, Canon és Matsushita megállapodásával
A Toshiba későbbre halasztotta OLED TV-je piaci megjelenését
Hogyan működik az OLED?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .