Google TV LG és Samsung TV-kben is 2012-ben

1. Oldal

A Samsung Electronics és a Google már a végső megállapodás közelében jár arról, hogy a koreai tévégyártó jövőre Google TV platformot használó TV-vel jelenik meg követve legnagyobb riválisát az LG Electronics-ot.
Google_TV_LG_Samsung.jpg
A Google TV platformmal felvértezett új Samsung TV Yoon Boo-Keun a cég képernyő divíziójának elnöke szerint nem a jövő januári CES-en debütál. Az LG Electronics viszont már a Las Vegasi szórakoztatóelektronikai kiállításon tervezi bemutatni Google TV-jét.

A Samsung már az év eleje óta tervezi, az LG csak nemrég döntött, hogy saját meglévő „Smart TV”-ik mellett Google TV platformot futtató tévékészüléket is előállít, hogy TV kínálatát erősíthesse az okos TV-k terén. Ezektől várhatják ugyanis leginkább a gyártók nyereségességük javulását és a globális gazdasági lassulás valamint a TV iparban zajló súlyos árverseny miatt bekövetkezett árerózió megállítását.

A hónap elején a Google ügyvezető elnöke Eric Schmidt Szöulban járt és a Samsung valamint az LG magas rangú vezetőivel találkozott. Piaci megfigyelők úgy vélik, az amerikai cég arra törekszik, hogy minél többek számára tegye elérhetővé az Android operációs rendszeren alapuló, az interneten elérhető műsortartalmakat és a hagyományos digitális televíziós műsortovábbítást intelligens kereső funkcióval és számos alkalmazással, köztük webes böngészővel ötvöző Google TV platformot. Azért is köt partneri megállapodást a világ két legnagyobb TV gyártójával a Google, hogy a TV szoftverplatformok piacán előnnyel versenyezhessen olyan potenciális vetélytársakkal, mint az Apple .

A mobiliparral ellentétben az intelligens TV-khez még nincsenek domináns szoftverplatformok. A Samsung éppúgy megalkotta és folyamatosan megújítja saját Smart TV-jét, mint az LG. A tévéikbe épített számítógépszerű hardver és a testreszabott alkalmazások használatát lehetővé tevő szoftverplatform működik, de a TV vásárlók lehet, hogy a Google TV platformot választják.

Tavaly a GoogleTV első készülékgyártó partnerei a Sony és a Logitech voltak, de a magas készülékárak és a bonyolult kezelés miatt nem volt sikere a platform első verziója. A Google TV frissített változata minden bizonnyal megjelenik Sony TV-kben is, bár a japán gyártó nemrég szellőztette meg, hogy teljesen újfajta TV készülékkel készül piacra lépni.

Kapcsolódó linkek:

Sony: másfajta TV készülék hoz majd üzleti sikert
Google TV: kész a platform frissítése
Smart TV szövetségben a Philips, a Sharp, az LG és a Loewe
IFA 2011: YouTube 3D a megújuló Samsung Smart TV-n
Google TV: további partnerek csatlakoznak a platformhoz
Google TV: már hanggal is vezérelhető Androidos telefonról
Google TV alapú Sony TV-k és Blu-ray lejátszó az USA-ban
Google TV: a platform működik

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .