Elhalasztja OLED TV terveit a Sony

1. Oldal

A Sony a piaci szempontból most fontosabb LCD TV technológiákra koncentrál inkább, és így 2010-re halasztja a nagyobb képméretű OLED TV-k bemutatását.
XEL-1.jpgAkik abban bíztak, hogy a Sony már idén megjelenik a piacon közepes és nagyobb képméretű OLED HDTV-ivel valószínűleg csalódniuk kell. A Wall Street Journal riportja szerint a cég TV piaci részesedésének elolvadása miatt kénytelen a szuper vékony új képernyőkkel szemben a nyereségességet szem előtt tartani.

Az eddigi egyetlen tömeggyártásba és forgalomba került 28 centis (11 inch) képátlójú OLED TV-ből, a XEL-1-ből nem adtak el jelentős mennyiséget. Howard Stringer a cég vezérigazgatója pedig úgy gondolja, a Sony nem engedheti meg magának, hogy folytassa az OLED képernyők fejlesztését a tömegpiac számára, és műszaki szakembereiknek az LCD TV technológiákra kell összpontosítaniuk. Az egyik fontos fejlesztési terület, ahol a Sony versenyhátrányban van az olcsóbb LED háttérvilágítás LCD TV-k számára. Az új Sony OLED TV-k bemutatása viszont így legkorábban 2010-re tolódik.

Az LG nagyobb OLED TV-i is egy vagy több évvel később kerülnek az üzletekbe az eredeti ütemezéséhez képest szintén, s így már csak a Samsung-on múlik, hogy lesznek-e ilyen készülékek a piacon.

Kapcsolódó linkek:

OLED: Seiko Epson technológia a nagyobb képernyők gyártásához
OLED: a Panasonic és a Sumitomo közösen fejleszti a panelt
OLED: év végére kész az LG 38 centis TV-je
OLED: az LG partnerként használja a Kodak technológiáját
OLED: a gazdasági válság hátráltatja a képméret növelését
OLED: a Samsung szerint idén már életképes az OLED TV
OLED: új technológiák a hatékonyabb és olcsóbb képernyőkért
OLED: 102 centis most a legnagyobb OLED képernyő
OLED: nagyobb hatásfok és élettartam a Kodak új anyagával
Panasonic: 102 centis (40 inch) OLED TV 2011-re?
Közös OLED fejlesztés japán állami támogatással
Az első kapható OLED TV élettartama kérdéses
A Samsung SDI és az LG Display OLED tervei
Sony: jelentős összeg OLED paneltechnológiára
Hogyan működik az OLED?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .